Lázgörcs – soha többet, köszi

Vasárnap hajnalban Adél  belázasodott, gondoltuk hogy ez is egy napig tart majd csak, mint a karácsonyi és visszakapjuk újra a vidám kislányukat.

 Sajnos nem így történt.. és remélem, hogy ez senkivel nem “esik” meg..

 Hétfőn délelőtt fél 10-kor megmértük a hőjét és boldogan konstatáltuk, hogy 37 .2.

Rá 20 percre pont az ölemben ült,  amikor kezdődött az egész rémálom. Először még csak megfeszült mintha kakit nyomna, majd megfeszültek a végtagjai, tiszta libabőrös lett, vacogott a szája, kocogtak a fogai,  kezdett lilulni a szája 😞  Rettentő ijesztő és kétségbeejtő látvány volt. Nagy szerencsénkre velünk volt a férjem és anyukám is.  

 Én teljesen kétségbe estem és elkezdtem kiabálni, hogy menjünk -menjünk. Dani (férj),  aki higgadtságáról  messze földön híres , amikor ránézett Adélra egyből megrémült és mondta, hogy irány a kórház. Megfogtuk a gyereket és rohantunk.

 Anyukám, aki egészségügyis  szakmája végett megedződött, nála is hozzászoktunk,  hogy az utolsó percig higgadt marad az ilyen esetekben is. Így amikor a kocsiban Ő tiszta rémült tekintettel rám nézett és mondta, hogy lila a keze a gyereknek….  hát gondolhatjátok …

 Tehát amikor a  hihetetlen higgadtsággal rendelkező férjed és anyád  tiszta kétségbeesett arccal néz rád,  miközben a gyereked a karodban remeg, vacog és monoton artikulálatlan hangokat ad ki, akkor  légy legény a gáton .. 😰 Nyilván nem ment. 

 A helyszín Ajka, a kórháztól a távolság autóval  normál esetben max 5 perc, mi esetünkben ez kb. 2 perc volt, mert Dani végig dudával és szlalomozva száguldott a kórházba.

 Egyből a gyerekosztályra jöttünk, megállapították, hogy lázgörcs. Szerencsére a lehető legjobb kezekbe került Adél.  Kapott kúpot,  görcsoldót,  szúrtak neki egy vénát, vettek tőle vért, a torkából kenetet,  vizeletét is elküldték tenyésztésre. 

Rá pár órára megjött a labor és kiderült, hogy  bakteriális fertőzés, melyet antibiotikum kurával kezelnek.  Öt napig maradunk a kórházban,  mert nagyon erős antibiotikum és az eléggé legyengíti az immunrendszerét.

Bárhol összeszedhette ezt a fertőzést,  sajnos ilyenkor nyáron is nehéz elkerülni ezt. 

A lázgörccsel kapcsolatban azt a tanácsot kaptuk, hogy  figyelni kell a hőmérsékletét, ha már hőemelkedése van akkor el kell kezdeni a lázcsillapítást, így el lehet kerülni a görcsölést. 

5 nap a kórházban, egy 14 hónapos gyermekkel, azt hittem, hogy nagy kihívások elé állít. De ismét rá kellett jönnöm, hogy a gyerekek a legjobb arcok és a legnagyobb hősök ❤️ Nulla  betegségtudat és vidámság az arcokon non-stop. Néha meg is feledkeztem arról, hogy kórházban vagyok egy lázgörcs utáni “kisbeteggel” 😍

Az orvosok és a nővérek is áldott “jófejek” és segítőkészek voltak 🙏 

Én pedig elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy Adél ilyen szuper hősként tűrte az egész procedúrát és köszönöm, hogy számunkra  tökéletesen alakultak az események.  

 

Kata

 

Címkék: ,
Tovább a blogra »