Remélem nem azért vonzom be az ilyen storykat, hogy tudjak mit írni a blogra, de ez megint kikívánkozik.
Tehát a meleg alatt nem a reggeli kávémra és a hideg alatt pedig nem egy hűs mojitora gondolok most.
Fl🌸val IrmaRingatóra® mentünk ma. Ébredés arc-simivel, nyugodt reggeli étkezés- bohóckodással, játékos felöltözés és séta az őszi napsütésben Ringatózni.
Jah várjunk, ez nem az én storym…
Tehát reggel pici ujjacskák kezdték tépkedni a szempillám és apró kezecskék nyúltak be a számba, megszámolva, hogy minden fogam megvan-e még. Szerencsére már (még) az enyémeket nem viszi a fogtündér.🤓 A finom ébresztő után viszonylag tényleg nyugodtra sikerült a reggelizés, csak azzal nem számoltam, hogy a mai program miatt kicsit előkészülhettem volna este. Gyümiturmix és társai miatt csak a második Ringatóra tudtunk elmenni. Arra is kicsit sietve.
Gondolom a feszült készülődés sem kedvez ilyenkor, de a fűzős bakancs egy 13 hónaposnak, felér egy zuhanyzós hajmosással.
Kikötött cipővel és a ruhák 2/3-ában elindultunk. A házban és a Seuso kincseit őrző pincében pedig sikerült mindent magunkra venni végül.
Egy kis kokettálás a szomszéd bácsival, aztán futás. Babakocsi logisztika a foglalkozás helyszínén, avagy hogyan fér el 10 babakocsi, 5-nek a helyén. Megoldjuk, az Anyák mindent megoldanak. MomsPower! 🎀💪
Flóra hamar feloldódott és félidőben a kis ujjacskájával a kézfején mutogatva kérte a csip-csip csókát. Megkapta.
(ja bocsi, a Ringatón dalolunk, mondókázunk, ölbéli játékozunk)
Csip-csip csóka után pedig már körbe rohangált a termen, ekkor érte az első hideg zuhany. Bizony az élet nem csak játék és mese, hallottál már a gonoszról?! Na jó neeem 😂 Bár Flóra legörbülő szájából ítélve biztosan így élte meg, mikor egy nagyobbacska kislány fojtó fogással fejezte ki a “szeretetét”. Ahogy Irma mondja, még szerencse, hogy az angyalok Velünk vannak. Mondjuk az sem volt hátrány, hogy mivel a kislány valószínű nem először csinált ilyet, az anyukája egyből vetődött, hogy lefeszítse a Flóra köré tekeredett karokat.
Szeretet-coach képesítésemnek köszönhetően (😁 Nincs ilyen, de még lehet), szóval megmutattuk a kislánynak, hogy hogyan is kell simi-simizni. Avagy, ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel alapon, próbáltuk megtalálni a kislány szívéhez vezető utat. Szerencsére az üzenet célba ért, a kislány nem lett durvább és Fl🌸 szája sem görbült tovább.
Megjegyezném, hogy egy másik baba kevésbé járt jól, mert Ő egy toló rúgást is kapott a fojtás mellé (ennek a kislánynak a barátnőjétől).
Nem ítélkezem mióta gyerekem van, szóval nem tudom, hogy ez nevelési hiba vagy életkori sajátosság vagy egyéb, de remélem azért Flo finoman fog bánni a jövőben is a társaival.
Illetve büszke is vagyok, mert az első ilyen eset elől elmenekültem, mikor egy kisfiú minden féle előjel nélkül, mellkassal fellökte Flot a játszótéren. Akkor úgy voltam vele, hogy menjünk onnan és ez szörnyű érzés… de azt hiszem együtt erősödünk meg az ilyen esetektől Flórával.
Megnyugodtunk (mindketten 😅), de azért sietősre vette a kisasszony a figurát, a záró dal előtt már ment öltözni.
Hazaúton gondoltam, hogy egy térre leülve eszegetünk egy kis tízórait (11-kor). Gondoltam én, de ennél nyilván érdekesebb volt két rosszcsont ikerfiú futkározása.
Akkor induljunk haza, majd ott folyt. köv. Ezt megint csak félregondoltam, mert tehetségkutató műsorba illő artista mutatvány következett, jelezvén, hogy márpedig Flóra baba ki szeretne jönni a kocsiból. Oké, elvégre minek tanul meg járni az ember, ha nem ezért?!
Viszont Fl🌸 természetesen nem haza felé vette az irányt, hanem Anya korábbi otthona felé, ahol 10-12 órákat gályázott naponta. Először nem gondoltam, hogy tényleg odamegy, de miután már az ajtón kopogtattunk és végig Ő mutatta az irányt, azután ez sem volt kérdés.
Nyilván nem Flóra lenne, ha ki lehetne találni mi céllal jött. Mindenkit kicsábított egy szál pólóban a 10 fok alatti hidegbe, majd elszaladt.
Végül úgy sikerült hazajutni, hogy valahogy belekönyörögtük a kocsiba és hazáig futottam vele. Aki azt mondja nekem ezek után, hogy az anyáknak nincs idejük sportolni, az elbújhat.
Miután felmásztam Vele a harmadikra és az állítólag nagyon hideg idő ellenére levettem magamról a “sportfittspincross-os külön órán” látványosra izzadt téli pulcsim és Flo benyomott 5 kölesgolyót, minden visszaállt a régi kerékvágásba.
Még az ebédeket is sikerült előkészíteni a déli alvás előtt.
Itt a vége, fuss el véle…
GoWithTheFl🌸
Helga