moms4ever

TakarékON

Ez a bejegyzés váratott magára. Kicsit takarék lángon égtem a megírásával kapcsolatban, pedig most abszolút aktuális téma nálam.

Szóval a takarékoskodás, “spórolás”, tudatos vásárlás. Ki hogyan szeretné nevezni.

Október 31, a takarékosság világnapja. Lehet, hogy az angolszász országokban ezért ekkor “Halloweeneznek”. Úgy spórolnak, hogy a szomszédhoz mennek édességért. 🎃

Ezzel a “trükkel” mégsem élhetünk az év 365 napján, úgyhogy valami mást is ki kell találni.

Kíváncsi voltam a szűk környezetemben ki hogyan csinálja és csokorba gyűjtöttem néhány hasznos és érdekes tanácsot.

  1. Akciók

Két nézőpont van. Az egyik szerint vedd meg, amikor akciós és gyűjts készletre ezekből. A másik azt vallja, hogy ha valami épp szükségszerű, akkor megnézi, hogy hol akciós, de nem halmoz fel belőle. Hiszen akciók mindig voltak, vannak és lesznek.

Tipp: van olyan weboldal, ahol az akciós újság aktualitásait lehet összehasonlítani, illetve közösségi oldalakon bravúrosan vásárló csoportok ötletei is segíthetnek.

2. Tudatos újrahasznosítás

Itt is vannak alternatívák, na meg alternatív megoldások is. Ezt ki-ki a saját elve, értékrendje alapján tudja magáévá tenni. Példának említeném a víz és különböző készételek tovább-felhasználását. 

Tipp: felmosó vízzel a toalett öblítése vagy maradék leveszöldségből zöldségfasírt készítése.

Kétség sem fér hozzá, ez a kreativitásunk, fantáziánk és tudatosságunk kombinációjára van bízva.

3. Tudatos vásárlás

Az akciós termékek keresésén túl, többen a “bevásárlólistára” esküsznek. A mai impulzív világunkban, ez nem is olyan egyszerű mutatvány. A kulcs, hogy előre megtervezzük, hogy mit fogunk enni és főzni. Listát írunk a szükséges élelmiszerekről és ettől nem térünk el.

Tipp: Ne hagyd otthon a listád és ne menj éhesen és/vagy gyerekkel vásárolni!

4. Takarékoskodni a villannyal vízzel, ahol csak lehet.

A 2-es pontban említett ötleteken túl, itt még például az éjszakai fej és led lámpás megoldások is befigyelnek a villany felkapcsolása helyett.

5. Bevétel-kiadás rögzítése

Retró papíros formában, modern applikációkban, a kockáknak meg fullra képletezett excelben.

Bármilyen megoldás jó. A tapasztalatok szerint, a megtakarítások duplájára nőhetnek ezzel a havi lekövetési technikával.

6. Malacpersely és társai

Teljesen mindegy, hogy kurta farkú barátunkat vagy egy befőttes üveget hívunk segítségül és az sem feltétlenül kulcs szempont, hogy mennyit dobunk be. A titok inkább a rendszerességben rejlik.

Tehát mindegy, hogy napi 200 Ft-ot, hetente az összes aprót vagy az egész hónapban félre tett ötös és hatos árát.🍀 A lényeg, hogy legalább egy évig tartsunk ki az elhatározásunk mellett, majd élvezzük a gyümölcsét. Akár a karácsonyi ajándékok vagy egy kisebb téli kiruccanás ára is összejöhet belőle. 

A téma konklúziója:

Mindegy, hogy fiatal vagy idősebb, tehetős vagy kevésbé tehetős valaki, gyűjt-e valamire vagy utólag gondolja ki, hogy mire költi, a lényeg, hogy valami “trükköt” mindenki alkalmaz Halloweenen innen és túl.🎃

Helga

GoWithTheFl🌸

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!